Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elvesztett mindent,amit szeretett...



Volt egy lány ki kereste a boldogságát.Nyughatatlan volt és szabad.Mindig szabadnak vallotta magát amire nagyon büszke is volt.Nagyon szerette édesanyját,aki egyedül nevelte őt. Egyszer egy szórakozóhelyen megismert egy fiút. Nem szeretett volna sohasem szerelmes lenni, de még is ott volt a fiúval, mert valami megfogta.A fiúnak gyönyörű szép kék szeme volt lógós nadrágja valamiféle márkás pólója és érdekesen befűzött szintén márkás öve. Baseball sapka takarta barna kissé hosszú haját. A fiú megcsókolta a lányt. A lány ellökte magától és azt mondta:"Én szabad vagyok!" A fiú hasonló kinézetű barátaira nézett felnevetett és közbe ezt mondta:"Kislány senki nem mondta azt, hogy nem vagy az! Éld csak az életed mi eltöltöttünk egy szép estét ennél lehet akár szebb esténk is-kacsintott a lányra és folytatta-én is szabad vagyok és nem áll szándékomba ezen változtatni!" A lány kicsit csalódott volt, hogy a fiú ezt mondta,hisz arra várt, hogy a fiú kicsit udvaroljon neki.De a lány észre sem vette,hogy a szabadságát veszti el azzal hogy mit sem törődve a laza sráccal együtt volt egész éjszaka. Arra gondolt,hogy jót bulizik vele és ennyi,csókolóztak és még telefonszámot is váltottak. A lánynak kicsit hamarabb haza kellett mennie mert jött egy telefon hogy az annyira szeretett édesanyja kivel baratnők voltak meghalt...A lány megkérte a fiút hogy ha gondol rá,hívja fel. Eltemették 5napra rá az édesanyját akkor másra nem tudott gondolni de telt az idő és a lány észrevette, hogy a fiú nem telefonál. A lány a nagymamájához került és ott élt.Fél évre rá a lány bátorságot vett és felhívta a fiút.A fiú azt mondta hogy találkozzanak azon a szórakozóhelyen,ahol azelött összefutottak és egy nagyon szép estét töltöttek el.A lány úgy érezte fél év után újra boldog órákkal a buli elött elkezdett készülődni.A lány elment a barátnőjéhez és elindultak a buliba.A lánynak remegett a keze és érezte, hogy a fiú ott lesz és újra szép estének nézett elé.A lány bele se gondolt hogy már fél éve nem szabad mert rabul ejtette a fiú. Megérkeztek a lány berohant a WC-re és megigazította haját és a sminkjét. Megfogta barátnője kezét és elindultak a pult felé nem volt senki ismerős ott,de hirtelen megfordult valaki és ismerös szempár kacsintott rá. A fiú volt egy másik barátjával a fiú barátja elhívta a lány barátnőjét.A lány szépen mosolygott a fiú megfogta a lány kezét és így szólt nevetve:"Kislány szabad vagy még?" A lány elgondolkozott...Mélyen és belegondolt,hogy fél éve az anyukáját és a szabadságát egy napon vesztette el.
A lány reszketö hanggal így szólt:"Persze,hogy szabad!"Mosolygott és úgy gondolta,hogy a fiú nem tudhatja azt,hogy szereti. A fiú rámosolygott és azt mondta:"Hát én megmondom neked őszintén azért nem kerestelek mert elhagytam a kabátomat amiben a telefonszámod volt. Sajnálom."A lány elmosolyodott. A fiú kihívta őt és sétáltak egy nagyot a lány elmondta,hogy mi mindenbe változott meg az élete fél év alatt. Vége lett a bulinak a lányt hazakisérte a fiú és megkérdezte:"Kislány te szeretnél valamit tőlem vagy inkább maradsz szabad?" A lány tenyere izzadt lett hisz úgy érezte ha kell mindent felad a fiúért, de mi van ha a fiúnak nem kell ő?A lány bátor lett és azt mondta:"Félre teszem a szabadságom..." A fiú boldogan megcsókolta a lányt. A lány úgy érezte visszakapta a szabadságot és büszkén gondolt arra,hogy az anyukája figyeli valahonnan őt és boldog.A lány és a fiú éveken át együtt voltak s közben felnőttek.A fiú egyik reggel arra ébred, hogy nem kell neki senki sem.Egy levéllel otthagyta a lányt.
"Ne haragudj kicsilány,de valami folytogat,valami olyan amire azt hiszem te szoktattál rá.
Folytogat és nem akarja,hogy itt maradjak. Ez azt hiszem a Szabadság. És a mai napig ezt nem éreztem.Azt sem éreztem a mai napig,hogy felőlem a szerelem kihült. Imádlak drágám
úgy mint még senkit sem, de értsd meg ez már nem ugyanaz.Megváltozott és elmúlt.
örökre szeretlek kicsim!"
A lány könnyekkel teli szemekkel elindult  keresni párját egyetlen szóért ami gyötörte lelkét:Miért? És érezte,tudta,hogy hol lesz elment a szórakozóhelyre.Ott találta valóban a fiút. Ott volt a barátnőjével.Átkarolták egymást. A lány elrohant a fiú látta és megállította meg sem szólalt de térdreborulva el kezdett sírni...A lány éles hangon megszólalt:"Miért?" A fiú erre azt mondta hogy megbolondult,és hogy ez már több hónapja így megy.A lány ellökte magától a fiút és elindultSoha senki nem látta többé csak egyszer. Egyszer bekapcsolta a fiú a TV-t és látta,hogy a lány van benne.A lány aki Ausztráliába utazó repülőn megölte magát és egy levél volt a kezében.
Óhhh Istenem.Nem értem mit tettem ami engem ennyire tönkretett. Nem értem mivel érdemeltem ezt én meg.Mindenem elveszett semmim nincsen.Se édesanyám,se szabadságom,se az akit a világon a legjobban szerettem.Miért?
A fiú a lány sírjára borulva rájött hogy,tönkre tette a lányt és elvette magától is az életét mert nem akart abban a tudatban élni,hogy a lány miatta halt meg,és miatta szenvedett.

 

 

Egy tragikus eset

Egy tragikus eset,ami nem rég megesett.
Volt egy pár, mely szerelmes,szívük a szóra engedelmes.
Minden nap találkoztak,az életről együtt álmodoztak.
 

Lassan eltelt a forró nyár,szívüket hűsítette az ár.
A szerelem megmaradt,bár az idő elszaladt.
Egy napon veszekedtek,a dühtől mindketten reszkettek.
Egymáshoz bántó szavakat kiabáltak,a kezek most elválltak.
A szél egyre jobban fújt,a lányhoz egy kéz nyúlt.

Karját megfogta,egyre jobban szorongatta.
Hiába védekezett,testével reszketett.
Hirtelen elengedte,a szépet elfeledte.

A lányt erősen megütötte,akkor szívét is eltörte.
Gúnyosan mondta: nem kellesz,miattam többet nem szenvedsz.
Soha többé ne keress,engem Te ne szeress.
Megbánod, amit velem tettél,hogy ellenem vétkezni mertél.

A srác a földre esett,szavakat keresett?
Kérlek ne féljél,pár perce még szerettél.
A lábai elé borult,hibájából okult.
De a lány meg nem bocsátott,szavakkal átkozott.

Könnyek futottak végig az arcán,senki sem tudott segíteni bánatán.
Elindult hazafelé,csendesen nézett maga elé.
Otthon a szobájában sírt,könnyeivel nem bírt.
Úgy döntött nincs miért élni,a világtól nem akar félni.
Elvesztette szerelmét,vele együtt az életét.

Levelet írt,közben pedig sírt.
Ekképp fogalmazta meg gondolatait,a rég elmúlt álmait.

Megbántottál Kedvesem,tönkretetted szerelmem.
Nincs miért élnem,már a boldogságot nem remélem.

Ha majd értem szólnak a harangok,tudd, hogy most is Rólad álmodok.
Szívemet megsebezted,lelkemet rég elvetted.

Utolsó napomon nem leszel velem,fájni fog ez nekem.
Egyedül teszem meg az utolsó lépést,érzem belül a halálnak tépését.
Síromhoz ne merj közel menni,se könnyeket ejteni.
Ha majd egyszer hiányzom,már nem haragszom,

Gyere majd ki, nézd, mit tettél,tudom, hogy sose szerettél.
Mindig is imádni foglak,egyszer új világba hozlak.
Befejezte a levelet,aláírásként egy könnycseppet ejtett.
Vitte csendesen magával,de nem találkozott a halállal.
Felmászott egy szikla tetejére,szüksége volt minden erejére.

Utolsó pillantást vetett a tájra,emlékezett a szerelmes vágyra.
Könnyei patakként szaladtak,de ki nem apadtak.
Érted teszem,életem, elveszem.
A Nap szomorúan nézett,az Ő szíve is vérzett.

Lassan zuhant a mélybe,senki se látta a csendes éjbe.
Még most is üvöltötte szeretlek,soha nem feledlek.
Lelke a magasba szállt,az angyala a felhőn állt.
Meghalt érte,pedig senki nem kérte.
Meghalt!- a szél vitte,a srác el nem hitte.
Nem ment haza többé,a nyugalom az övé.

Barátai napokon át keresték,hisz ők mindig is szerették.
Egy csendes este megtalálták,de már vérben fagyva látták.

Kezében a levél megcímezve,szíve el volt vérezve.
Az írás olvashatatlan,szíve hontalan.
Egy őszi napon eltemették,végleg elengedték.

A koporsó hideg mint a jég,érte sírt az ég.
Valaki a kapuban várt,nem felejtette a szerelmes nyárt.
Talpig feketében,szerelme emlékében.

A temetőben csendben állt,a szomorúság a szemében hált.
Még most se tudja elhinni,hogy szerelme mért akart elmenni?
Végleg eltűnt, itt hagyta,szívét a halálnak adta.

Csendesen a sírhoz lépett,a fájdalomtól lelke égett.
A szemei bánatosak,az álmok fájdalmasak.

Kint állt, de meg nem tudott szólalni,szinte sóbálvánnyá változott, nem tudott megmozdulni.
Egész este, csak várt, hogy majd hozzá szól,nem értette, hogy már minden holt.

Egész este, csak a koporsóra könnyeket ejtett,s belül szerelméért reszketett.
Órák teltek el végül elmondta: szeretlek,de érted már semmit se tehetek?

Mért hagytál egyedül,csend csak fájdalmat szül.
A csendben egy hang suttogott,az Ő hangja szívében búgott..

Azt hitte csak képzelődik,csak a hangjára emlékezik.
Előlépett egy angyal, talpig fehérben.szíve még égett a pokol tűzében.

Tudtam, hogy eljössz értem Szerelmem,gyere fogd örökké az én kezem.
Azt hittem, el tudlak majd itt feledni,de lelkem súgja Téged kell szeretni.
Ezek voltak az utolsó szavak,ez volt a pillanat amikor összeértek az ajkak.
Jött a reggel, mennie kellett,kedvesétől könnyes búcsút vett.

A srác könnyei csak folytak,szívéhez az ördög angyalai szóltak:
Vedd el az életed,hisz még, mindig szereted.
Megtette az életét elvette.
Vére a földre hullott,szíve csakis hozzá húzott.

Újabb temetés, újabb könnyek,az angyalok ismét eljöttek.
Megölték magukat egy szerelemért,meghaltak egy szebb életért...

 

 

Harc a szerelemért

Volt egyszer egy fiú és egy lány, kik boldogok voltak nagyon,
szerették egymást, kézen fogva sétáltak a napon.
Sokszor elképzelték mi lesz ha felnőnek,
soha nem válnak el, örökre együtt lesznek.
Szerelmük olyan volt, mint egy csodaszép mese,
mindenük megvolt ami csak kellett az életbe.
Történt egyszer, hogy a fiú kapott egy levelet,
harcolni hívták, el innen nagyon messze.
A fiú nem akarta itt hagyni az egész életét,
de elhatározta hogy harcolni fog a hazáért s szerelméért.
Mikor a lány ezt megtudta, sírt s zokogott,
féltette a fiút, nagyon szomorú volt.
Eljött a nap, mikor a fiúnak mennie kellett,
mindenkit itt kellett hagynia kit kedvelt s szeretett.
Elbúcsúzott tőlük, míg a lányhoz ért,
gyengéden átölte, s suttogva csókot kért.
Kint ültek a csillagok előtt előző este,
s választottak egyet, mely a legfényesebb.
Így szólt a fiú: Ha látod, hogy e csillag lehullik, tudd hogy én már nem létezem!
A lány megint csak sírt, könny csillogott gyönyörű szemeiben.
Mikor aztán a fiú a háborúba odaért,
harcolt, s ezt csak egyedül a szerelméért.
Mindig ott lebegett előtte a lány meseszép arca,
a gyönyörű szép szeme, s csillogó ajka.
Lement a nap, majd feljött a hold,
a fiú még mindig csak harcolt és harcolt.
Belenyilallt valami fájdalom, elsötétült minden,
érezte hogy vége most már,  fájdalmat sem érzett.
Látta magát ahogy fekszik a sötét ég alatt,
a lányra gondolt s közben mosolygott arca.
Lepergett előtte az egész élete,
mikor még boldog volt, mikor a lányt érintette.
Közben a lány otthon ült az ablakban,
s folyamatosan csak azt az egy csillagot bámulta.
Látta amint lehullik szikrázva,
érezte szívében az égető fájdalmat.
Tudta, hogy a fiú már nem létezik többé,
elővett egy kést, s karcolgatta a kezét.
Először csak karcolgatta, majd mélyen belevágta,
előtte is lepergett minden, az öröm s bánat.
Végül mindketten felértek az égbe,
s ott folytatták együtt a csodaszép életet.
Tán még most is ott vannak az égben,
s együtt élnek majd örökre a szerelemben.

 

" A nagy szerelem!"

 

Együtt jártak ők sok-sok éven át, egy fiú, meg egy lány. Hideg tél, meleg nyár, kint találta őket  a kis utcán. Fogták egymás kezét, beszélgettek, sokat suttogtak egymásnak forró szavakat.  Boldogok voltak, mint soha senki más, szerették egymást, a fiú, meg a lány. Egy napon így  szólt a lány: Gyereket várok, egy kisbabát. A fiú nem szólt, csak elköszönt, többé nem jött vissza már. Elment némán és hidegen. Ez volt hát a "Nagy Szerelem!" És megszületett a kisfiú, boldog volt a lány. Hátha jő az apa tán. De nem jött, hiába várta. Teltek a napok, egyre teltek, de ő mégis reménykedett. Hiába várta, hátha jön a srác. Együtt élt a lány a kisfiával, benne lelte örömét, és eltelt ifjúságát. S nőtt a fiú napról- napra szebb lett. Kimondta az első szót a legszebbet : Anya! Egy napon sétálni mentek, a kisfiú ott totyogott az anyja mellett, sötét utcák, hol azelőtt jártak, fölvillantak az emlékek. Sok elmúlt napok, boldog évek. Fölsóhajtott a lány : Milyen kár hogy egyedül vagyok! A sarkon ifjú pár köszönt rá. Egy barna szemű, fekete srác vissza nézett, s a lány könnyein át, így szólt gyermekéhez : Ez volt az Apád!!!

 

 

 

Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna lány. Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne az egész világ! Igen, de örökké semmi sem tarthat, a fiú útja másfelé haladt, szerelmük most már csak egy emlék maradt. Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány zsebkendője könnyeit nyelte, körülötte megváltozott minden, sajnos ő nem felejt könnyen. Aki most ránéz az utcán, azt kérdi magától: "Miért? Hisz nemrég még majdnem repült a boldogságtól, most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól."

 

Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány azóta is egy srác miatt zokog. Egy srác miatt, ki most másra mosolyog, s másnak küldözget óriási virágcsokrot. Szerették egymást hosszú éveken át, nem mondták, hogy elhervadt a virág. Fájdalom s könny ragyogott a szemében: "Hát nem jutottam eszedbe egyszer sem? Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok, akik szerelmesek és boldogok nagyon. Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni, és sikerült ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ily könnyen, még most is emiatt folyik könnyem. Mire e levél hozzád elérkezik, a síró kislány már nem létezik. Nem láttál hulló csillagot? Én voltam az, ki eltávozott."

 

A temetőben egy harang fájdalmában kondul, a sok kisírt szem a kis sír felé fordul. A sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem mosolygott. Erdő mélyén, egy kis híd alatt találtak rá, de sajnos késő volt már...

 

A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe. A levél hangulata boldogtalan volt, egy lány szerelméről és haláláról szólt. A fiú könnyes szemmel meredt a papírra, őrülten futott a temetőbe, sírva. Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre, ráborult bocsánatot kérve. Rájött, nem kellett más szerelme, csak azt az egy lányt szerette. Sírva átkozta magát, miért nem jött előbb erre rá. Szél fújt át az éji temetőn, és a fiú bánatosan fejét a kis sírról felemelte. Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK!"

 

 

 

Volt egy lány ki szeretett egy fiú,ebből a szerelemből nem volt kiút. 

A lány egy ideig nagyon szerette,majd kis időre, elfelejtette.

 

A lánynak volt új szerelme,de, a fiút nem feledte,

 

Elmúlt a szerelem,s a lányban megerősödött a régi érzelem,

 

Találkoztak hétvégente,a fiú nem tudta hogy ő a lány szerelme.

 

Hogy a fiúnak tetszett a lány az már csak talány.

 

Többen mondták, hogy a fiú szereti,de, nem nagyon keresi.

 

Egyszer egy őszi napon,a fiú szerelmes lett nagyon.

 

Látta a lány a fiút mással ölelkezni,forrón szenvedélyesen csókolózni.

 

A lány nem bírta szenvedett,gondolta másik fiút kereshet.

 

Hetek teltek el a lány feladta,és leugrott a hideg habokba.

 

A fiú halotta a halál hírét,futva rohant a temetőbe és sírt.

 

Rájött mást nem szeret,és hogy nála jobbat soha nem kereshet.

 

 

 

 

 

Együtt jártak már több mint egy éve,boldogan sétáltak mindig kéz a kézbe.
Örültek egymásnak csak egymásért voltak,amiért a szüleik eleinte szóltak,de aztán beletörődtek,hisz nem tudták egymástól eltiltani őket.
Hosszú országúton el s visszacikáztak,ott csak ketten voltak egymásra vigyáztak,
Egyetlen kérése volt csak a fiúnak,nélkül soha ne induljon útnak.
Két motoros útja soha el nem vált,bánatuk, ha volt is az úton tovaszállt,a látóhatár szélén ha két motoros megjelent,ezt leírni nem lehet ezt érezni kellett.
Fekete bőrkesztyű fekete szkafanderfekete bőrnadrág s nem egyszerű farmer,fekete csizmában, nyakukban kendővelszálltak versenybe a száguldó felhőkkel...
Ők is mint más szerelmeseksokat veszekedtek,de csak addig tartott,aztán kibékültek.
Ám egy napon minden másképp történt,nem tartották be a jól bevált törvényt,távozás előtt a búcsú elmaradt,s mindez egy álom egy félreértés miatt.
Hosszú napokig nem is látták egymás,a szülők már azt hitték mindkettőnek van más,de őket kínozta egy titkos sejtelem,az egymás iránt érzett még mindig forró szerelem.
Hihetetlen lassúsággal teltek el a hetek,és még nem békéltek meg a megsebzett szívek,mindkettő bánkódott mindkettő szenvedett,kínosan teltek a napok éjjelek.
Egyre csak azon törték a fejüket,a békülés útja vajon melyik lehet.
Egy csillagtalan borús, éjszakán elhatározásra jutott a lány,tudta, hogy egyedül mit sem ér az élet,s hogy barátjától bármikor bocsánatot kérhet.
Megszilárdult fejében a hirtelen gondolat,nem is töprengett oly sokat.
Hirtelen gyorsasággal fel is öltözködött,szájára szokás szerint fekete kendőt kötött.
Barna hosszú haját most is fölcsavarta,hogy lány volt a ruhába ki gondolta volna.
Eszébe sem jutott, hogy megvárja a reggelt,felrakta fejére a fekete szkafandert,lenn az udvaron felült a motorra,s csak akkor jutott eszébe amikor berúgta,
volt egy kérése régen a fiúnak,
?nélküle soha ne induljon útnak?.
Keze ekkor rátalált egy féltve őrzött képreelővette megcsókolta s fölnézett az égre.
Érezte, ha most el nem indul szíve nyomában, meghasad,hogy mi járt ekkor a fejében örökre titok marad.
Szemeiben ekkor már könnyek égtek még egyszer,jól megnézte a képet, s visszatette a bőrkabát mögé.
Gázt adott ugratott s mire az utcájukból kiért,már csak a motorjának s az álmainak élt.
Egész úton arra gondolt mi lesz, ha majd odaér,több volt neki szerelme, mint koldusnak a friss kenyér.
Gondolatai már messze jártak,csak nézte az utat, és nem vette észre,hogy mindjárt odaér a felbontott részre.
Az utolsó pillanatban egy nagyot fékezett,de a sebességtől oly gyorsan megválni nem lehet.
Utolsó percében is az járt a fejébe,hogy nem nézhet többé a fiú szemébe,meg sem ölelheti kezét nem foghatja,ezután már többé meg sem csókolhatja.
Fájdalmait leküzdve csendesen suttogott,a halál küszöbén a fiútól búcsúzott:
? Ne haragudj rám, hogy elmegyek,
de ígérem ezután is mindig veled, leszek,
légy boldog akkor én is az leszek,
ne feledd el azt, hogy csak téged szeretlek?
Egyetlen vércsík volt,ami a szkafander alól a szájából kibuggyant,s az arcán végigfutott.
Ott feküdt az úton fekete ruhában,a motor közelében a holdfény árnyékában.
Pontosan egy éve ennek az éjszakának,a fiú eleget tesz becsület szavának,megfogadta ugyanis még ott zokogva,hogy életében már csak egyszer ül motorra.
A megbeszélt időben megjött a négy haver,a fején ekkor már fenn volt a szkafander.
Lenn az udvaron felült a motorra,gyászos tervét gyorsan újból átgondolta.
Gázt adott ugratott s mire az országútra kiért,már csak a motorjának és az álmainak élt.
A temető ott volt az országút végén,a sír amit keresett a temető mélyén,a sírhoz érve leroskadt eléje,húsz szál piros rózsát tett a fejfa tövébe.
A szalagot eligazította,melyre nagy piros betűkkel az volt írva:
"NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED".
A régi emlékek újra felkavarták,a szívét nyugodni egy percig sem hagyták.
Visszament a motorhoz a jó öreg baráthoz,de mintha szívét kötötte volna a fejfához.
Majd kis habozás után felült a motorra,a barátai követték ott részvéttel sorba.
A hegyi szerpentin volt a tiszteletkör vége,az állandó útvonal régi szép emléke.
A fiú arra gondolt mennyit motoroztak,hosszú hónapokig mily boldogok voltak.
De ő itt hagyta nincs többé,s már nem érdekli semmi,csak egyetlen gondolat "utána menni".
Könnyes szemekkel a kormányt markolta,s cseppet sem figyelt a kijelölt útra.
Egy hatalmas kanyart egyenesen véve,nagyot ugratott a tátongó mélységbe.
Ekkor már este volt a csillagok ragyogtak,lenn a mélységben a vén fák suttogtak.
Ott feküdt a fiú fekete ruhában,a motor közelében a vén fák árnyékában.

 

 

 

Egy történet a szerelemről:


 Egy lány megkérdezte a barátját, hogy csinos-e ,
a fiú azt mondta nem.
- a lány megkérdezte tőle, szeretne -e vele lenni örökké,
a fiú válasza az volt,hogy nem.
- megkérdezte hogy ha ő elmenne, akkor sírna-e
- a fiú, azt válaszolta nem.
A lány eleget hallott, ezért elment,
könnyek csorogtak le az arcán,
- de hirtelen a fiú elkapta a lányt és azt mondta:
"Te nem vagy csinos, te gyönyörű vagy.
Nem szeretnék veled lenni örökké, veled AKAROK lenni örökké.
És ha elmennél, akkor nem sírnék hanem... meghalnék..."

 

 

 

 

 

Egy faluban történt ez, nagyon régen már.

Volt ott egy fiú és volt ott egy lány.

A lány szerette a fiút,

De a fiú ezt nem tudta.

A fiú szerette a lányt,

De ezt a lány sem tudta

Gondolta a lány: jobb, ha nem tudja!

Gondolta a fiú: könnyebb, ha nem tudja!

Így éltek, s gondolták talán,

Az idő mindent megold azután.

Így is történt: a lány férjhez ment,

S a fiú is magához, másik lányt vett.

A fiú, ahogy forgatja az újságban a lapokat,

Látja meghalni az elmúlt napokat.

Egyszer mikor belenéz jobban,

Egykoron hű szerelmét látja meg nyomban.

Meghalt a lány, s utolsó búcsúra invitál.

A fiú, megragadva az alkalmat,

Elbúcsúzik kellőn a lánytól,

Rózsát rakva annak sírjára,

Fejet hajt s a szép emlékekre emlékezik,

Arra gondol,hogy elkellett volna mondani,

Ha nem szerette volna a lány,úgyis

Nemet mondott volna neki.

De aztán észbe kap,hogy felesége van neki,

De azt a lányt örökké szereti,

És már bánja a sok rossz dolgot,

Mit megtett,és sírva lép ki

A régi temető,régi kapuján,

És csak annyit mondott,szeretlek igazán!

 

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

SZRELEM

(PETRA, 2017.03.13 15:12)

NAGYYON JO

2545.Dunaalmás,Csokonai útca 29

(Sós Katalin , 2013.01.28 15:07)

Nagyon tetszik nekem ez a oldal és én is irok egy története egy szerelmes lányról.

Re: 2545.Dunaalmás,Csokonai útca 29

(Admin, 2013.03.08 18:53)

Ha szeretnéd hogy kikerüljön a történeted az oldalra, akkkor küld el e-mailben és a neveddel kiteszem. dorina65@freemail.hu

tomor

(izabella, 2015.01.26 19:21)

Az életben sokszor pókerarcra van szükséged hogy leplezni tudjad a fájdalmat " nevetek " de közben a lelkem sir

szép vers

(szandra, 2010.12.03 12:47)

a sírás fojtogat annyira tetszett a vers. bár nem tudom ki írta de sok sikert a továbbiakhoz. nagyon szépek a versek mind. gratulálok

bszabinabernadett@yahoo.com

(szabina, 2010.08.15 12:02)

ez nagyon szep:(es ijen meg is tortetnik...
de nm kelene valaki miatt az eletunket abba hagyni
tovab kell kuszkodni es elni ha fajadalommal van tele a szivunk is...

Tudod nem értem

(Tudod nem értem, 2009.06.15 09:23)



Tudod nem értem mér vagy ilyen velem,
Mi a frászt tettem ellened?
Tán túl sokat várok Tőled,
Hisz én csak beszélgetni akartam Veled.
Ha hallom hangod megnyugszom,
S egész nap boldog vagyok.
De a fene se tudja mér vagy ilyen,
S hogy MSNen mér nem írsz vissza nekem.
Másnap suliba bocsánatot kérsz tőlem,
De ezzel így nem megyünk semmire.
Te vagy az egyetlen pali aki tetszik,
De a modoroddal én nem tudok együtt élni.
Csak Neked írtam a verseket,
De úgy látszik hiába tettem.
Többet nem fogok írni,
S megpróbállak elfelejteni!

Van úgy,hogy hiányzol

(Van úgy,hogy hiányzol, 2009.06.14 16:31)

Van úgy,hogy hiányzol,
s egyedül,néha fázom.
Van úgy,hogy nem látlak,
de mélyen belül,mindig várlak.
Van úgy,hogy nem hallom hangod,
de ilyenkor kicsit....mindig meghalok!

Együtt jártak

(Együtt jártak, 2009.06.12 08:53)

Együtt jártak ök sok éve már
Egy fiu és egy lány , a két jo barát
Hideg tél meleg nyári napsugár
Kint találta öket a kis utcán
Fogták egymás kezét beszélgettek sokáig
Suttogtak egymásnak csacsi szavakat
Egy szép napon igy szolt a lány:
Gyermeket várok egy szép kisbabát
Sugárzott a szeméböl az öröm
De a fiu nem szolt csak elköszönt
Elment szotlanul, némán ,hidegen
Ez volt hát a nagy szerelem?
És végül megszületett a kisfiu
A kék szemü barna haju
Boldog volt a lány, hátha eljön
Az apja de nem jött el hiába várta
S a hetek egyre csak szálltak
Egyedül élt a lány kisfiával ,árván
Benne találta minden örömét elmult ifjuságát
Nött a gyerek anprol napra szebb lett
Kimondta az elsö szot a legszebbet
Egy szép napon sétálni mentek
A kisfiu ott togyogot az anya mellet
Elmentek azona bizonyos kis utcán
Felsohajtott a lány: Milyen kár hogy egyedül vagyok
A sarkon egy pár köszönt rá
Egy kék szemü barna haju fiu és egy szöke lány
Visszanézett a lány a könnyén át
S igy szolt a fiához:
Ez volt a te apád

Szeretlek!!!

(Szeretlek!!!, 2009.06.11 07:51)

"Szeretlek szívemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Őrült szerelemmel!..."

 

 

Archívum

Naptár
<< November / 2017 >>

Statisztika

Online: 2
Összes: 251191
Hónap: 3236
Nap: 99